Két összecsapódó tenyér hangja veri fel a szoba sűrű, sötét csendjét.

Megúszta. Az áramló levegő elsodorta. Feljebb repül, és onnan nézi a szoba lakóit.

Két nagyobb és egy jóval kisebb. A két nagyobb majdnem teljesen takarásban van. A kisebb nincs. A kisebb teljes testfelülete teljesen hozzáférhető. Csodás illata van, pontosabban minden egyes kis véredényének lüktetése élesen érzékelhető a plafonról is, milliméternél is kisebb érzékszervekkel is.

De a kisebbnek szerencséje van: sűrű bunda fedi kis, csodás illatú testét. Vére mélyen rejtve van, hozzáférhetetlen.

A nagyobbak felébredtek, és szabadon levő felületeiket bekenték azzal a sűrű, borzalmas szagú micsodával. Ha lenne orra, befogná, amikor a véletlenül bekenés nélkül maradt pici sávok valamelyikébe bele-beleszúr. 

Már háromszor szúrt. Még kell egy negyedik ahhoz, hogy minden tojásnak jusson elég táplálék. A jobb vagy a bal oldalira szálljon? Fej, nyak, váll, karok? Arcra nem szúr, sosem teszi.

Mozgolódnak, el akarják kapni. A bundás már akkor vadászott rá, amikor a lámpák világítottak, nem volt sötét. Az ösztönös, ősi vadásznak nem sikerült elkapnia világosban, mire is számítanak a csupasz, esetlen kétlábúak? Mindketten vakaróznak és nevetséges módon bosszankodnak éjszakájuk tönkretétele miatt.

Az egyik felkel és bekapcsolja azt a kék fényt, ami elvileg megtéveszti és odavonzza a táplálékra vágyókat.

A plafonon vár.

A mozgolódás elcsitul. A vakarózás abbamarad. A borzalmas szagú micsoda megszüntette a viszketést. A lélegzetvételek hosszabbodnak. Az erek lüktetése kiélesedik. Tíz liternyi táplálék, az egész családnak elég lenne egész évre akár. Áramlik oda és vissza. Nagyobb, kisebb, egész keskeny autópályák pulzálnak a sima bőrben. Az egyik testen egy kicsivel több a szőr, mint a másikon. Lényegtelen, a dobogó térképen tökéletesen látszik, hol érdemes keresgélni.

Háborítatlanul leszáll. Szúr. Sokáig, sokáig szív. Megnő, alig bír majd repülni, de minden csemetének jut majd bőven ebből a finom, meleg, sűrű, vörös vérből. Az életből.

Ahogy az alig észrevehető résen kiszáll a szabadba, vált egy pacsit az utána következővel. Ott állnak sorban annál a pici ablakrésnél. Mi tartott eddig? Már olyan régóta várunk. Szorongatjuk a sorszámot, figyeljük az ajtó nyílását.

Titkukat, hogy a februári, 10 fokos éjszakát hol vészelik át, nem árulják el senkinek.